Az élet értelme…?Hm?! Miért élünk, mi a célja, oka, honnan jövünk hova megyünk? És ráadásul még ismerd is meg önmagad! Hamvas írt a „Láthatatlan történet”-ről még a harmincas években. Ő az univerzálisról írt, én most ezt a személyesbe akarom vinni. Mi van a dolgaink mögött?
Keressük a boldogságot, a harmóniát, hisz annak van értelme, nem? Ez az emberi élet igaz célja, ugyebár! A felszabadult, kiegyensúlyozott, erővel és kreativitással teli vagy egyszerűen csak a derűs, nyugodt életvitel mennyire vonzó. De jó lenne így élni, egy ilyen életet megélni!
Vannak az életben, akiknek úgy minden rendben van az életükben, nincs nagyon komoly szenvedési helyzetük, elégedettek, életük minden nézete, területe egyensúlyban van. Azt élik meg, ami jó érzést okoz nekik. Kész. Ilyen helyzetekre mondják, hogy most ezek az emberek pihenő körön vannak. Dolgoztak magukon keményen a múltban, megjártak ezt is azt is, voltak hidegek, melegek, forróak, fagyosak, bejárták a poklokat, a csúcsokat és a mélységeket. Hát most egy kicsit rekreálódik az utazó lelkük, csendes nyugodt utazásra fizettek be idénre, hogy aztán majd, ha teljesen kisimultak, feltöltődtek, akkor jöhessenek az újabb hullámvasutak. Teljes mellszélességgel vethessék bele magukat újra a zúzdába.
Néha kibukik belőlem coahing folyamataim nehezebb pillanataiban, hogy csak azt hisszük az élet értelme a boldogság keresése, pedig ez szemenszedett tévedés. Az igazi értelme a tapasztalás. És ha a tapasztalásainkba mélyen megmerítkezve, hagyjuk lelkünket ezáltal átlátszóvá válni, na, akkor tud megjelenni a boldogság. Mert ekkor kibomlik belső figyelőnk előtt életünk értelmének rózsája/lótusza. És egy pillanatra eloszlik a percember mivoltunk világa és ezer években látjuk meg a mindenek mögött ott húzódó Láthatatlan Történetet.
Amikor néha betör a felismerés, kisimul minden, a tenger sima tükörré válik, amiben meglátom igazi arcom egy pillanatra. Azután újra mozdul, törik a kép, mert természet-lelkem nem bírja a látványt és menekül az illúziókba és már megint a napi rutinok, kis múlandó célok, szenvedések és szenvedélyek árja sodor magával, hogy el is felejtsem azt a képet. De nem lehet, a szikrája már belém égett és ott csendesen súg mindenek mögött. Nem zajong, nem erőlködik, őt az idő nem köti, megvárja, hogy egyszer majd, mondjuk 5 év múlva, mikor megint minden összecsap a felszínen, vagy a csillagok állása épp olyan, akkor újra rátaláljak vagy ő rám.
Nem a pszichológiai traumáink okozta sérült személyiség szerkezetünk felismeréséről beszélek itt. Az is fontos, de nem ez az igazi háttér, mert az is már csak vetület. Annak felismerése, megértése segíthet olvasni az igazi láthatatlan történetet, azt a mesét, amiben te vagy a 3. királyfi, a kis kondás, meg ilyesmik, a hős, aki beleáll a történetbe és végig csinálja. A mesék arról a királyfiról szólnak, aki végig járta az utat, a próbákat kiállta, megjárta minden gödör fenekét, 3 szor miszlikbe aprították, de talpra állt – ehhez persze mindig van segítője, nem megy ám ez csak úgy magától! – és elnyerte a méltó jutalmát, a királylány kezét, no meg, mellesleg az ország, a birodalom királya lett. A mesék már csak ilyenek, a sikeres királyfiról szólnak, de előtte ezer királyfinak nem jött össze. Nem ám! Azok is ők voltak, te voltál, én voltam. Mert ők kellettek ahhoz, hogy ez az utolsó révbe jusson. Nélkülük nem jött volna össze a végén. Ezért mondom, hogy a tapasztalás a lényeg, a boldogság csak jutifalat. A pszichológia az egy királyfi esete, a láthatatlan történet meg az összesé, az egész folyamat az ezer elbukással.
Mi a te láthatatlan történeted? Mi vonul végig az életeden? És ezzel együtt, mi az a pszichológia mintázat, ami segíthet olvasni azt?
Mi a benned lévő utazó sztorija? Az utazó, aki életeken, próbákon át újra és újra kísérletet tesz megtalálni a valóságot?
És mit kezdesz a felismeréssel, ha tudod, ha valami feldereng belőle?