Ismered azt a vákuum-érzést, amikor megkérdezik tőled, hogy ki vagy te? A vákuum-érzést némi szégyenérzet is övezi, hogy erre az egyszerű kérdésre semmi nem jut eszedbe. Ha esetleg egy egyetemi előadáson teszi fel a kérdést a tanszékvezető – ahogy ez velem is megtörtént – még a másik háta mögé is megpróbálok bebújni, nehogy rám nézzen az előadó és tőlem várja a választ. Persze közben lázasan gondolkozom és sok minden eszembe jut, de érzem azt, hogy egyik válasz sem meggyőző. Anya? Feleség? Gyerek? Dolgozó nő? – ezt túl sokan elmondhatják. Ennyire átlagos lennék? Nyilván nem. Ezek csak szerepek. De ki vagyok én? Valaki, aki szereti ezt vagy azt csinálni? Akit egyedi dolgok jellemeznek és ezeknek az egyedi dolgoknak a tükrében tudom meghatározni magam? Kevés. Séra Marcsi vagyok, a coach, a tréner, a mentálhigiénés szakember. Ennyi lennék én? Egy foglalkozás fog választ adni arra, hogy ki vagyok én? Ok. Persze, az is vagyok. De valójában ki vagyok én? Merre visz engem ez a kérdés? Miben találom meg a legmélyebb önazonosságomat?
Ki vagyok? Mi a legmélyebb valóm, amivel 100%-osan tudok azonosulni? Honnan fogom tudni, hogy megtaláltam a legbensőbb önmagam? Milyen út vezet majd oda engem? Egy pillanat alatt fogom felismerni a választ, vagy hosszú út visz oda?
Mit fogok érezni amikor már tudni fogom? Nyugodtabb leszek? Hitelesebb? Bátrabb? Erősebb? Ellenállóbb? Boldogabb? Elégedettebb? Lazább?
Mi változik, ha meg tudom határozni önmagamat úgy, ami teljes önazonosságot jelent?
Szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren mentén találom meg a választ? Esetleg a személyiségfejlődésem eredményeképpen fogok rátalálni? Szocializáció, genetika, vagy az emberi kölcsönhatások eredményeképpen váltam azzá, aki vagyok?
Erre a sok kérdésre neked magadnak kell megtalálni a feleletet. Mert mindenkinek saját válasza van ezekre a kérdésekre. De biztos vagyok abban, ha komolyan és elkötelezetten keresed, meg is fogod találni.
Amit egészen biztosan állíthatok, hogy érdemes mélyre ásni. Mert azt elárulhatom, hogy ezek a válaszok eddigi fejlődésem elengedhetetlen feltétele volt.
„Jung szerint életünk valódi értelme maga az individuáció útja, aminek során feltárjuk tudattalanunk ismeretlen szintjeit. Az út során különböző próbák elé állít minket az élet, akadályokba ütközünk, és a külső ingerek leterelnek minket az útról. Azonban ha egyensúlyban tartjuk a külső és belső utazás mértékét, hol lassabban, hol gyorsabban mindig visszatalálhatunk az útra, aminek során megismerjük saját árnyék-énünket, valamint megismerjük animánkat vagy animuszunkat, az út végén pedig ott a Selbst, a mély-én megtalálása. Ennek segítségével bontakoztathatjuk ki tehetségünket és békélhetünk meg önmagunkkal. Ennek során tanulunk meg hiteles és értékes életet élni, ez pedig sokkal nagyobb boldogságot ad, mint a külsőségek, élmények hajszolása.”
A legfontosabb az, hogy elinduljunk ezen az úton és mindent megtegyünk, ami rajtunk áll. Ami az én esetemben pl. sokéves önismereti munka volt – és természetesen még nincs vége. Jung megbékélést, hitelességet, értékes életet ígér cserébe. Én hiszek neki. És te?