I. Labirintus Antológia – Ember a labirintusban 

A lentiekben a könyv előszavát és bevezetőjét olvashatod, valamint néhány cikkből egy-egy rövid részletet.

Előszó

2022 tavaszán felmerült, hogy az Igneum Szellemi Műhely egyik rendezvényén tartsak labirintusjárást Únyban. Ez meg is valósult és az egynapos rendezvény visszajelzéseiben rengetegen kiemelték a labirintusjárást, mint lelki életükben nyolcnapon túl nyomot hagyó eseményt. A Műhely egyik mentora, Árvai Péter barátom onnantól kezdve rendszeresen rágta a fülemet, hogy miért nem a labirintussal foglalkozok 0-24ben. Igaz 2011 óta sok mindent csináltam ezen a területen, megjelentem fesztiválokon, tartottam előadásokat, szakmai és laikus érdeklődőknek, építettem állandó és ideiglenes labirintusokat, kísértem több száz egyéni és sokféle csoportos folyamatot még elvonulásokon és cégeknek is.
De az utóbbi években ritkán tartottam csoport vagy egyéni folyamatot, elvétve építettem valahol labirintust. Úgy találtam ez egy eszköz, amiről kevesen tudnak, túl spirituális, megfoghatatlan, így csak keveseket érdekel, csak erre építeni egy praxist nem lehet.
Aztán egy marketing tanfolyamon láttam, ahogy Haas Gyuri belevág a sétáló coach képzésbe. Én akkor még mentem két kört az Intimitás elvonulásokkal. Nem igazán jöttek be. Jó volt, hasznos volt, de sok meló kevés bevétel, így nem könnyű igazán lelkesedni. Péter megint fülön csípett és rákérdezett miért nem a labirintus? Hát így meg, úgy ez meg az… kerestem a kifogásokat és közben félszemmel néztem, ahogy Gyuri hatol a Sétálóval. Aztán vettem a telefont és megkérdeztem Wiesner Editet – akinek a coach tudásomat köszönhetem és mindig bizalommal fordultam hozzá, ha valami tanácsra volt szükségem szakmailag, – hogy mit gondol egy labirintuscoach képzésről és szerinte hogyan vágjak bele. A tanácsai többségét megszívleltem és belevágtam. El is indult az első képzés egy próba alannyal még 2023 augusztusában, a következő alkalomra már több, mint 10-en jelentkeztek. Azóta több, mint 100 fő vett részt a foglalkozásokon.
A fő motivációm alapját fentebb említettem: kevesen ismerik. Pedig valami nagyon izgalmas és különleges van a labirintusban. Korábban ezt teljesen elfeledtem, eltűnt belőlem a „szerelem”. Elfordultam tőle. De az Igneumos esemény – később több is lett belőle – elgondolkoztatott: ha csak egy kicsit is nyitott valaki önmagára, akkor nagyon mély felismeréseket tud megélni a labirintus által még egy csoportos járás esetén is nem csak egy egyéni folyamaton. Itt van egy nagyszerű dolog a kezünkben, mégis csak kevesek számára ismert? Hogyan lehetne ezt közelebb vinni a terapeutákhoz, a segítőkhöz, az önismereti utakat keresőkhöz? Miért nem használják a terapeuták, a segítők, az önismereti utakat keresők nap, mint nap, ahogy tarol a családállítás, a születéscsoport, a kineziológia, az SVT, a szellemgyógyászat, a sámándobolás, a coaching, az integrálszemléletű módszerek és még sorolhatnám hányféle technika, amit egyre többen művelnek, ismernek, oktatnak. Itt van egy gyönyörű eszköz, ami épp a kornak megfelel, mert a „szabadság tere”, ahogy Halász Peti mondta ezt nekem anno 2011-ben mikor elvitt Pannonhalmára és bevezetett a labirintusok rejtélyeibe. A kor igénynek megfelel, hisz a nagy külső szabadságot látjuk, hogy nem visz üdvösségre, inkább csak csillog, de valódi szabadságot nem ad. Egyre többen fordulnak a belső szabadság keresése felé fordulnak, még ha ezt maguk nem is tudják.
Másrészt ez a tér lehetőséget ad a belső munkára anélkül, hogy valaki-valami külső megmondaná mi a helyes, mi az út. A labirintus köreiben mindenki a magáét tudja meglelni csontig, zsigerig, szívig hatolóan.
Hogyhogy nem használják, nem járják naponta ezrek?
Hogy lehet, hogy nem dolgoznak vele segítők százai nap, mint nap?
Na, ezen változtassunk! Ez egy testhez álló küldetés. Épp itt az ideje. Megérett rá a helyzet, hogy ezt a különleges teret, amit a labirintusok megnyitnak számunkra, sokak számára elérhetővé, megismerhetővé tegyük. Hisz egy olyan befogadó tér, ami rengeteg mindennel társítható, összekapcsolható, hosszabb folyamatokba beépíthető, csak a kreativitásunk szab határt annak, hogyan használjuk.
Ezt a küldetést támogatja ez az antológia is. Hogy egyre többen megismerjék, mi ez a különleges dolog, ami itt van az orrunk előtt, csak eddig nem vettük észre, nem vettünk róla tudomást. Itt van, mosolyog és elfogad, elfogadja a belelépőt úgy, ahogy van és segíti őt tovább lépni az útján. Segít felismerni, segít a megoldásra rálelni és erőt is ad, hogy azt a megoldást meg is valósítsuk. Pl ezt a Labirintus Antológiát.
Persze ehhez is kellet egy kis súgás nekem. Megint a Péter: „Csaba, most már itt az ideje egy könyvnek!” „Jaj, olyan nehezen írok, én nem öntöm a szót, mint te, nyögve nyelősen maszatolok össze egy oldalt, aztán két hétig semmi ihletem. Nem lesz így kész sosem.” „Ácsi”, jött a válasz „nem kell, hogy te írd meg, csak gyűjts össze labirintusos témájú írásokat, rakd sorba valami jó tematika szerint, és az pont megteszi! Két hét alatt meglesz!” Ez volt április elején. Most november van. És még van egy-két munkafázis hátra, mire nyomdába kerül. Szóval az a „súgás” és noszogatás nélkül ez az anyag nem jött volna létre, bár az a két hét egy kicsit túlzás volt.

Ez az összeállítás, nem egy-lélegzetre-elolvasós könyv. Javaslom Neked, kedves Olvasóm, az egyes cikkek után adj pihenőt, érlelődést az elolvasottaknak. Engedd hatni a gondolatokat, nézd vissza a korábbi cikkeket, vesd össze az aktuálisan olvasottakkal, állítsd szembe őket, keresd az összefüggéseket, ellentmondásokat, egymásra épüléseket. Hagyd dolgozni magadban az eltérő szemléletű képeket, gondolatokat és engedd, hogy a szintézis megszülessen benned. Ez a fajta kutató attitűd vezet majd el ahhoz, hogy igazán tudj kapcsolódni a labirintus lényéhez, hogy megértsd a múltját, jelenét jövőjét, hogy elkezdjen beszélni hozzád.
Persze a legjobb, ha keresel egy labirintust a közelben, még jobb, ha építesz magadnak egyet és belépsz a kapuján, hogy járd az ösvényeit és megérkezz a magba.

Jó utat és az utad vigyen jó véghez!

Szalay Csaba 

Bevezető

Az antológia 20 cikket, tanulmányt, verset, interjút tartalmaz, vannak hosszabbak és rövidebbek. Eredetileg csak magyar szerzőktől származó anyagokat terveztem, de a munka elkezdése után hamar jött a nyitás gondolata: egy-két külföldi szerző tollából származó írást is fontos lenne beletenni, melyek a magyar szerzőkétől eltérő szemszögből tekintenek rá a téma valamelyik aspektusára.
A művek sorrendiségébe igyekeztem valamilyen koncepciót belevinni, ami nem volt könnyű, hisz több cikk is széles spektrumon mozog, igyekszik a labirintusok világának sok nézetét bemutatni. Épp ezért jó párszor találkozhatunk ugyanazokkal a gondolatokkal különböző szerzőktől, mert az egyes cikkeket teljes terjedelmükben és nem kivágott részletek formájában akartam közreadni. Így a cikkek legtöbbjében szó esik a labirintus és az útvesztő közötti különbségről, ami már unalmas lehet az ötödik alkalommal, de néha észrevehetünk leheletnyi különbségeket, vagy egy új momentumot, ami eddig nem jelent meg, illetve az egyéni ízzel rendelkező megfogalmazások közül mindenki kiválaszthatja a hozzá legközelebb állót. Az is igaz, hogy nem minden szerző különbözteti meg határozottan a kettőt, náluk összemosódik a két fogalom.
Az egyes írások után röviden bemutatom a szerzőket is, illetve az interjúk esetében az interjú alanyokat, hisz számunkra ők az izgalmasak, mint labirintussal foglalkozó szakemberek.
Ezenkívül az antológiához kapcsolódik még egy térkép, mely az általunk ismert magyarországi labirintusok elhelyezkedését mutatja meg 2024 december 31.ei zárással, illetve a hátoldalán megtalálhatóak a legalapvetőbb információk az egyes labirintusokról.

Az első cikk Jeff Sawardtól származik. Azért akartam, hogy tőle egy anyag bekerüljön ebbe az antológiába, mert egyrészt Jeff lassan 50 éve foglalkozik a labirintusokkal és a labirintusok és útvesztők történetének és fejlődésének világszerte elismert szaktekintélye. Másrészt ez a cikk indításnak kiváló, hisz vegytisztán rendbe rakja, hogy mi a labirintus, mi az útvesztő és ezeknek milyen típusai vannak. Ráadásul a szerző közel 50 különböző típusú labirintust, illetve útvesztőt mutat be nekünk, mely önmagában már egy jó kis alap, ha valaki labirintusformákat keres.

A következő cikket a Magyar Vaisnava Hindu Misszióhoz kapcsolható lapból, a Kagylókürtből vettük át. „A Kagylókürt folyóiratot Abhay Narayan alapította 1985-ben. Egy különleges keleti hangszerről kapta a nevét, amely a szellem győzelmét szimbolizálja az anyag felett. Azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse a magyar olvasókat az ökológiai szemlélettel, az erőszakmentesség (ahimszá) gyakorlatával és azzal a ténnyel, hogy nincs következmények nélküli élet (lélekvándorlás tana).
A folyóirat többször megújult: az idők során az ind filozófia és vallásosság, mint mag körül a filozófia különböző ágaival, irodalommal, képzőművészetekkel, történelemmel, esetenként geometriával, csillagászattal és matematikával is foglalkozó szellemi műhellyé nőtte ki magát, mely úgy progresszív, hogy a keleti tradíció talajában gyökerezik, de európai és magyar is egyben.” – olvashatjuk a lap online oldalán. Szabó Edit sok oldalról járja körbe a labirintust. Cikkéből átfogó képet kaphatunk a labirintusok és az útvesztők történetéről, formáiról, szimbolikájáról, a vele kapcsolatos mítoszokról, a különböző földrészeken és kultúrákban való megjelenésről, a név eredetéről, a játékkal és a tánccal való összefüggéséről. Ha csak ezt a cikket olvasod el az Antológiánkból, már rengeteg olyan fontos dolgot megtudhatsz a labirintusokról, amit én is tanítok a képzéseimen.

A harmadik cikk, Argejó Éva „A világ, mint labirintus” című írása, azért került be az antológiánkba, mert kitűnően összefoglalja Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyvét (1967), mely az igen kevés magyarul is megjelent könyv egyike, mely a témánkat helyezi a középpontjába. A „Holmi” folyóirat 2011/7 számában megjelent írás nem csak végigvezeti az olvasót Santarcangeli gondolatmenetén, kiemelve a legfontosabb gondolatokat és plasztikusan bemutatva az olvasónak a szerző szemléletét, hanem a könyv hiányosságaira is felhívja a figyelmet. Santarcangeli könyve megkerülhetetlen, ha ezzel a témával foglalkozunk, bár ő a mi meghatározásunkhoz képest az „egyutú” labirintusokat állabirintusnak nevezi. A könyv kultúrantropológiai szemmel foglalja össze mindazt, amit tudni érdemes a labirintusokról és az útvesztőkről. Számomra ennek a cikknek az egyik legfontosabb részlete Santarcangeli megfogalmazása a labirintus lényegéről, mely a forma jellegzetességei helyett a benne járó ember lelki folyamatainak szempontjából igyekszik megragadni azt. Argejó Éva cikkének a záró bekezdésben pedig behozza egy magyar rendezőtől származó rajzfilm történetét, mely váratlan fordulattal írja újra a Minotaurusz legendát.

Két labirintus is épült Magyarországon bencés egyházi intézmény területén belül. Az első Pannonhalmán az apátság arborétumában 2010-ben, a második Bakonybélben a Szt. Mauriciusz monostor területén 2018-ban. A következő cikkek ezekhez kapcsolódnak, hisz Borián Elréd a Pannonhalmi Apátság gimnáziumának tanára és az ő impulzusa is szerepet játszott abban, hogy ott megépülhetett a labirintus. A másik cikk szerzője Vásárhelyi Anzelm atya, a bakonybéli monostor lakója és az ottani labirintushoz sok szál fűzi. Szilágyi Klára pedig e két labirintus tervezője. Míg az első három cikk inkább elemző jellegű, távolról néz rá a labirintus jelenségére, szimbólumára, addig ez a három cikk belemegy, személyes élményekből táplálkozik és a megélésekből ébredő gondolatok adják a cikkek gerincét.

Elréd atya írása sok személyes élményt és jó pár irodalmi utalást tartalmaz és ebből építkeznek a mély emberi összefüggéseket kereső gondolatok, melyek az ember útjával és az Istenhez fűződő viszonyával foglalkoznak. Emellett rengeteg kérdés jön elő, hisz a labirintus tud adni válaszokat, de csak akkor, ha kinyílunk a kérdések özönére és hagyjuk általuk vezettetni magunkat. Az írás számomra legégetőbb mondata „Csak az szeretheti a másik embert, aki éberen szereti önmagát.”, hisz ezt látom, élem, tapasztalom a labirintusjárások során és valójában az egész életben, hogy a legtöbben az önszeretet hiányával küzdenek.

Anzelm atyától kapott írás valójában egy beszéd, hisz egy harmadik egyházi labirintus, a veszprémi Kálvin János templom kertjében 2023 nyarán elkészült labirintus avatásán elhangzott beszédének szövege. Anzelm atya a labirintust, mint a tanítványi lét szimbólumát aposztrofálja, és közben végig vezet minket a labirintus négy sajátosságán. Ami engem legjobban megfogott a beszédéből az a középponttal kapcsolatos néhány gondolata. Szó szerint szívez szóló, hisz a labirintus „szíve”által elvezetődünk a szívünkbe, és ott egyúttal „kapcsolatba kerülünk belső szükségleteinkkel, önazonosak leszünk a bennünk lakó Szentlélekkel, azaz elhisszük, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk”. És ez olyan szépen összecseng egyik ügyfelem szavaival a középpontban: „ Isten gyermeke vagyok és az is maradok!”

Szilágyi Klára építészként, tervezőként kapcsolódik a labirintusokhoz, de az első igazán élő tapasztalatát ezzel a formával egy különleges alkalommal élhette meg. Cikkében többször is előkerülnek egy mítoszterápiás képzés eseményei, és ehhez fűződően vezet minket végig a labirintus útjain: „A labirintus útjában, a labirintus fogalmáról, tipológiájáról írok, és rövid betekintést nyújtok évezredes történetébe; A labirintus, mint útban az útvonal sajátosságaiból kiindulva megnézem, milyen szerepet játszhat ma életünkben; A személyes útban saját labirintusélményeimet osztom meg; a További utak pedig a labirintusépítés lehetőségeiről és a labirintus használatáról szól”

A következő két cikk szerzője egy nemzetközileg ismert és elismert vallástörténész, klasszika-filológus, bár magát az első cikkében hellenistának titulálja. Kerényi Károly neve az idősebbeknek talán ismerősen cseng. Mitológia szakértőként így ír: „ a mitológia azoknak, akik benne gondolkoznak és általa fejezik ki magukat, egyúttal élet- és cselekvési forma.”Szerzőink között ő az egyetlen, aki már nem él. A cikkek is igen régiek, majd 60 évesek (1963,1966) , azelőttről származnak, hogy beindult volna a labirintusok újraéledése, és még Paolo Santarcangeli korábban említett könyvének megjelenését (1967) is megelőzi. Írásainak erősen más a nyelvezete, mint a többi anyagnak, tele vannak irodalmi, történelmi és mitológiai utalásokkal, nem lesz könnyű követni és érteni, hisz a mai olvasók többsége híján van annak az antik műveltségnek, amit egy ilyen szöveg alapos megértése igényel.

Antológiánkban került cikkek a 2009-es Pannonhalmi Szemlék egyikében jelentek meg először magyar nyelven, mert eredetileg németül íródtak. Meglepő módon, ezek a cikkek a táncról szólnak, pontosabban a tánc és a labirintus kapcsolatáról.
Mi köze a táncnak a labirintushoz? Az egyik cikkét Kerényi ezzel kezdi: „Minden labirintus-kutatásnak a táncból kellene kiindulnia.” Persze itt nem dolgom elárulni, hogy ezt Kerényi mivel támasztja alá. Fejtegetései közben megidézi Zeuszt, az „istenek atyját”, Homéroszt vagy Szókratészt, de azt is bemutatja, hogy jelenik meg az ókori ünnepi tánc keresztény köntösben. Arra is fény derül, hogy kapcsolódik ide a „darutánc”, egyáltalán mi lehet e név mögött, és hogy mi köze ehhez a zsebkendőnek és Ariadné fonalának. Írásai, mint egy körtánc, lendületesen haladnak lépésről lépésre, ahogy haladunk a labirintusban, egy szakrális térben átszellemülve a tánc misztériumával.

A következő két anyagot egy név köti össze: Rábainé Domszky Zsófia. Az egyik az ő saját írása, pontosabban egy eseményhez fűzött beszéde, a másik egy vele készült interjú, természetesen mind a kettő a labirintus körül forog. Zsófival a labirintussal való ismerkedésem kezdeti időszakában találkoztam. Mikor én még csak rácsodálkoztam erre a különös dologra, ő már túl volt egy szakdolgozaton. Ez így önmagába nem izgalmas, de ez a szakdolgozat a labirintusokról szólt, mégpedig művészetterápiás összefüggésben. Elmondhatom, hogy a kezdetekben Halász Péter impulzusai és Zsófi írásai adtak lendületet az elindulásomhoz. Az itt közölt beszédében néhány újabb antik, észak-amerikai indián, illetve az óceániai szigetvilágból származó labirintusos mítoszt ismerhetünk meg, másrészt a labirintus úgy jelenik meg, mint a beavatás misztériuma, mint a beavatási szertartás próbatétele.
A Zsófival készült interjú, ami a pszichoforyou.hu oldalán jelent meg Kovács Nikolett tollából, pedig a labirintust már, mint terápiás eszközt mutatja be. Az interjú apropója a Mosoly Alapítvány 25. éves jubileumára készült „Táncoló fák” című kötetének megjelenése, melyben Zsófitól a „Labirintusjárás” című tanulmánya olvasható. Ebből az interjúból a labirintus használatának széles spektruma tárul elénk, megtudhatjuk azt is, milyen korosztályok számra ajánlott és hogy milyen utóhatásai lehetnek egy terápiás labirintusjárásnak.

A Jeff Saward mellett a másik külföldi szerzőnk egy olasz származású osztrák labirintusépítő szakember Gernot Candolini. Ami megfogott az ő esetében az, az idő által megérlelt eszencia, melyek Candolini szavaiból, képeiből sugároznak. Lassan, hosszan átérlelt bölcsesség jelenik meg minden gondolatában. Azt hittem értek a labirintusokhoz, sokat tudok róluk, ismerem kívülről-belülről. De amikor e mosolygós, ősz hajú iskolaigazgató szavait hallgatom vagy olvasom a labirintusokkal összefüggésben, beképzeltségemben elszégyellem magam. Gondolatai, szavai egyszerűek mégis a lényeg legmélyét mutatják meg. Értem, ő 25 éve foglalkozik ezzel az entitással én csak 13 éve. Hát ez a különbség.
Candolinitől két interjút válogattam be a gyűjteménybe és egy rövid leírást. Az első interjú egy osztrák online fórumon megjelent beszélgetés, melyet Ursula Baatz készített. A második interjú több általam készített rövid beszélgetés összeollózásával állt össze.
Candolini rendszeresen vezet csoportokat a chartres-i labirintushoz, jól ismeri azt, így a harmadik anyag, a „rövid leírás” a chartres-i labirintust mutatja be nekünk.

Ez utóbbira reflektál egy magyar szerzőtől származó szintén rövid kis fejezet. Igen, egy fejezet, mert egy hosszú és sok témát érintő könyvből ragadtuk ki, egy könyvből, melyet a szakrális geometria címszó fémjelez. Ebben a kiragadott fejezetben konkrétan a chartres-i labirintus szakrális geometriai vonatkozásairól kapunk képet Komáromy Zoltántól. Azért tartottam fontosnak, hogy ezt az anyagot beszerkesszük a válogatásunkba, mert ezzel azt szeretném bemutatni, hogy a labirintus, illetve annak egyik megjelenési formájának hátterében milyen rejtett tudások húzódnak meg.

Az antológiánkat záró 5 cikk az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának folyóiratából a Pentagramból származik. 1998-ban a folyóirat egyik számát teljes egészében a labirintusok témájának szentelték. Ismereteim szerint, Paolo Santarcengeli könyvét leszámítva ezek az első írások, amik magyar nyelven megjelentek a labirintusokról. Ezek a cikkek kifejezetten a labirintus spirituális vonatkozásaira fókuszálnak. Akkor én ezeket még felszínesen, érdekességként olvastam, nem is sejtettem, hogy sok évvel később milyen közel kerülök hozzájuk. Amikor 2011-ben találkoztam a labirintussal, már halovány emlékem sem volt ezekről a cikkekről. A cikkek szerzői anonimitásban maradtak, a személytelenség elve okán, ebben a folyóiratban a cikkek mindig névtelenül jelentek meg.
Az 5 cikket nem az eredeti sorrendben rendeztük az antológiába. Az első cikk a labirintus eredetéről és jelentéséről szól. Ezekről a témákról már olvashattunk korábban is az antológiában pl. Szabó Edit cikkében, de itt újabb adalékokkal bővül az eddigi képünk.
A második cikk a labirintus és az útvesztő különbségét taglalja és annak spirituális hátterét, illetve az ember lényével való összefüggéseit.
A harmadik cikk a knószoszi labirintussal kapcsolatos mítosz spirituális értelmezését viszi végig részletesen. Sok izgalmas összefüggést tudhatunk meg a mai ember spirituális kereséséről és az ebbe a mítoszban rejtett üzenetekről.
Az utolsó előtti cikk a tévelygő emberről szól. A teljesség igénye nélkül igyekszik nekünk megmutatni a legfontosabb tévutakat. Leleplező szöveg. Ha, kedves olvasóm, mélyen átadod magad az itt felhozott képeknek, sokat segít, hogy számot vess az életeddel és levond a következtetéseket. De a remény ott a cikk végén: a labirintus egyetlen útjára lépve kitartással az igaz, egyetlen kapuhoz érhetünk, ami mögött a mag, lényünk legbelső magja ott vár türelmesen ránk.
A záró cikk már erről szól. Ha már megelégedtünk a tévelygéssel, a káprázatok hajszolásával, kívánságaink hiábavalóságával, az elért célok múlandóságával, kikutattuk az útvesztő minden zegét-zugát, akkor beléphetünk életünk labirintusába. „HA AZ ÚTVESZTŐT A TÉVELYGÉS JELKÉPÉNEK VESSZÜK, AKKOR A MISZTÉRIUMLABIRINTUST A BEAVATÁSI ÚT SZIMBÓLUMÁNAK TEKINTHETJÜK. EZT AZ UTAT MINDENKI JÁRHATJA MAJD EGYSZER.”

Ez az összeállítás, nem egy-lélegzetre-elolvasós könyv. Javaslom Neked, kedves Olvasóm, az egyes cikkek után adj pihenőt, érlelődést az elolvasottaknak. Engedd hatni a gondolatokat, nézd vissza a korábbi cikkeket, vesd össze az aktuálisan olvasottakkal, állítsd szembe őket, keresd az összefüggéseket, ellentmondásokat, egymásra épüléseket. Hagyd dolgozni magadban az eltérő szemléletű képeket, gondolatokat és engedd, hogy a szintézis megszülessen benned. Ez a fajta kutató attitűd vezet majd el ahhoz, hogy igazán tudj kapcsolódni a labirintus lényéhez, hogy megértsd a múltját, jelenét jövőjét, hogy elkezdjen beszélni hozzád.
Persze a legjobb, ha keresel egy labirintust a közelben, még jobb, ha építesz magadnak egyet és belépsz a kapuján, hogy járd az ösvényeit és megérkezz a magba.

Jó utat és az utad vigyen jó véghez!
Remélem, kedves Olvasóm, hogy megtalálod a Neked tetsző gondolatokat ebben az összeállításban, és ennek hatására nem csak olvasni fogsz a labirintusokról, hanem fel is keresel a mellékelt térkép alapján néhány vagy akár az összes labirintust, melyek fellelhetőek kishazánkban.

Szalay Csaba
2024. december 30.

1. cikk

Jeff Saward: 

Útvesztők vagy labirintusok…
Mi a különbség köztük és milyen típusaik vannak?

Bevezetés

Egy olyan változatos és összetett témával foglalkozva, mint a labirintusok és útvesztők, elengedhetetlen, hogy olyan definíciókat alkossunk, amelyek egyértelműen megmagyarázhatók. Az első feladat a labirintus és az útvesztő közötti különbség tisztázása. Bár a kifejezéseket gyakran felcserélhetően használják, sok történész és rajongó szenvedélyesen vitatja, hogy melyik-melyik. Nézzünk utána a szavaknak egy jó szótárban, és valószínűleg arra a következtetésre jutunk, hogy az útvesztő az labirintus, a labirintus pedig az útvesztő… (angolban „maze” és „labyrinth”, német nyelvterületen, „irrgarten” és „labyrinth” – a szerkesztő megjegyzése)
Az angolszász nyelvterületen azonban gyakran úgy tartják, hogy ahhoz, hogy útvesztőnek minősüljön egy forma, választási lehetőségekkel kell rendelkeznie az útvonalnak. Nyilvánvaló, hogy ebbe a „többutas” kategóriába beletartozik számos olyan modern létesítmény, amelyek szórakoztató központokba és turisztikai látványosságnak épültek. Ezeket kizárólag a látogatók összezavarása céljából hozták létre. Ezenkívül, ebbe a kategóriába tartoznak a hagyományos sövényútvesztők a közparkokban és magánkertekben szerte a világon.
Másrészt közmegegyezés alakult ki arról is, hogy a labirintusoknak egyetlen útvonaluk van, amely a bejárattól folyamatosan, zsákutca és elágazás nélkül vezet a célhoz, bár gyakran a fölöttébb bonyolult és kanyargós útvonalon. Ezeket az egysíkú kialakításokat évezredek óta labirintusokként ismerik, és ahhoz, hogy labirintusnak minősüljön, egy kialakításnak csak egyetlen ösvényt lehet tartalmaznia. A határvonal az útvesztő és a labirintus között azonban néha elmosódhat, mivel létezhetnek egyetlen ösvényt tartalmazó útvesztők és egynél több ösvényt tartalmazó labirintusok is, bár a szándékuk általában egyértelmű a kialakításukból és a céljukból.

Míg ez a vita könnyen megoldható, sokkal több vita övezi a különböző labirintusok és útvesztők osztályozási rendszerének kialakítására tett kísérleteket. Az elmúlt évszázad során különböző rendszereket javasoltak a labirintusok és útvesztők egyes formáinak meghatározására. Ezek gyakran túlságosan bonyolultak és zavarosak az általános olvasó számára. Az itt bemutatott rendszer az áttekinthetőség és a viszonylagos egyszerűség érdekében készült, és nagyrészt a kulturális és fejlődési eredet szerint osztályozott szerkezeti különbségeken alapul.

A labirintusok osztályozása – A főbb kategóriák

Az eddig felfedezett legkorábbi labirintusjelképek mindegyike ugyanolyan egyszerű kialakítású – a „klasszikus” típus -, amely világszerte megtalálható és a mai napig népszerű. A klasszikus labirintus 4000 éves történelme során az eltérő földrajzi régiókban, a felépítésének középpontjában álló „magminta” egyszerű módosításával számos, egymással szorosan összefüggő formává fejlődött.
Időről időre azonban jelentős fejlesztések történtek, amelyek eredményeként egészen más típusú labirintusok jöttek létre, amelyek aztán maguk is továbbfejlődtek. Ez a folyamat a mai napig tart, sőt, az 1980-as évek óta több, gyökeresen új típusú labirintusforma is született, és ezek kétségtelenül tovább fognak virágozni és fejlődni a jövőben is.
Ahhoz, hogy némi rendet teremtsünk a látszólag különböző labirintus-kialakítások sokaságában, azt javaslom, hogy a labirintusokat négy fő kategóriába soroljuk, bár ezek mindegyikének vannak különböző alkategóriái, amelyeket tovább lehet osztani, ha valaki úgy kívánja. Ezek a fő kategóriák a klasszikus, a római, a középkori és a kortárs labirintusok…

2. cikk

Kagylókürt 2017/68

Szabó Edit:

Labirintus – élet és halál szent játéka
A csillagos ég alatt az ember vagy elárvul, vagy fellelkesül.

A világ – labirintus

„E világban, és minden ő dolgaiban semmi egyébb nintsen, hanem zavarodás és tétovázás, nyúghatatlanság és háborúság, csábítás és tsalárdság, nyomorúság és szomorúság, és utoljára mindenkinek meg-unása és kétségbe-esés…” – írja Comenius Világ labirintusa és szív paraditsoma című, 1631-ből származó munkájában. Mi változott azóta? Változtak a díszletek, sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre, és még bonyolultabb lett minden. Csak a feladat maradt ugyanaz. De a feladat ugyanaz maradt.

Mi a labirintus?

Világunk egyik legősibb, feltehetőleg legalább ötezer éves, rejtélyes szimbóluma, archetipikus jel, „mitikus komplexum”. Az emberiség közös, legősibb tudásának a része, transzcendentális titkok esszenciája, amely felfedezésre vár. Elképesztően hangzik, de a labirintus az, ami kijuttat az útvesztőből.
A magyar Értelmező szótár a titkok felderítéséhez vajmi kevés kapaszkodóval szolgál: „1. Utak kusza hálózata, amelyben nehéz eligazodni, és amelyből nehéz kijutni. A mitológia szerint Minósz király labirintust építtetett Minótaurosz lakhelyéül Knósszoszban. Jártunk a vár alatti labirintusban. – 2. Bonyolult ügyek szövevénye, Nem tudom, van-e aki el tud igazodni az állambiztonsági ügyek labirintusában. – 3. (Orvosi nyelvben) A belső fül járatai és egyéb részei együtt. A labirintus tulajdonképpen azonos a belső füllel.” – A téma egyik legavatottabb szakértője Paolo Santarcangeli is az első és második jelentéshez hasonlóan fogalmaz: Bonyolult útvonal, melyben olykor könnyű elveszíteni vezető nélkül az utat. – állapítja meg immár klasszikusnak számító művében, A labirintusok könyvében.
Első hallásra mindez nem hangzik túlságosan kecsegtetően, ennyi bizonytalanság talán sokunknak elég is hozzá, hogy kedvünket szegje, s inkább menekülnénk egy ilyesfajta homályos útvesztőből. De ha vesszük a bátorságot, és mégis belépünk, rögtön meglepetéssel találjuk szembe magunkat: bár az Értelmező szótár szerint az útvesztő a labirintus szó szinonimája, a két fogalom nem feltétlenül ugyanazt jelenti. Sőt lehet, hogy útvesztő és labirintus a létezés lényegéhez való viszonyulásunk két végpontján helyezkedik el. Indulhatunk?

Bolyongás az idő kanyarulataiban

A labirintus ősidők óta velünk van. Jelentősége hol nőtt, hol csökkent az idők folyamán. Úgy tartják, hogy mindannyiszor feltűnik, amikor egy társadalom rohamos átalakuláson megy keresztül. A labirintus történetében öt nagy korszakot különböztethetünk meg: klasszikus, római, középkori, barokk és kortárs.
Egyiptom – A Pallas Nagy Lexikona szerint a labirintus szó az egyiptomi lapi ro hunt, vagyis templom a tó bejáratánál kifejezésből származik. A Kairótól dél-keletre lévő mesterséges Moeris-tó partján álló havarai labirintusról Hérodotosz számolt be először. III. Amenemhet fáraó – aki az i. e. előtti 19. században uralkodott – itt kívánta eltemettetni magát. Az ókori világ egyik csodájaként emlegetett épületegyüttes hatalmas kőlapokkal fedett, egymáshoz kapcsolódó tizenkét udvarból állt, s a föld felszínén és a föld alatt is ezerötszáz-ezerötszáz termet foglalt magába. Mondják, az építmények túlnyomó többségére teljes sötétség borult, s tele volt váratlan elágazásokkal, zsákutcákkal és rejtett átjárókkal. Ma már csak romok nagy kiterjedésű halmaza; az utókor, mint oly sok más esetben kőbányának használta a múlt e nagyszerű emlékművét….. 

5. cikk

Pannonhalmi Szemle 2009/2

Szilágyi Klára:

LABIRINTUSJÁRÁS

A nyári éjszakában egy alak feltűrt nadrágszárakkal, mezítláb, kifestett felsőtesttel és karokkal, kezében díszes pajzzsal, az arcán maszkkal csendesen halad előre egy fehér rajzolat mentén. A rajzolat szélén és középpontjában két másik őrzőn-várakozón áll. Távolabb, mint fecskék a kőfalon, társak figyelő tekintete követi a lépdelőt. A látvány akár egy beavatási szertartás is lehetne, de nem az. Mindez 2006 nyarán, Budapesttől nem messze történik. A kép valószerűtlen, egyetlen részlete sem illeszkedik magától értetődően a hétköznapokba. Nem köti le a valóságba a mégoly valós környezet sem: a pilisszentléleki pálos kolostor romjai az egykori udvarban álló hatalmas hársfával, és a háttérben a Pilis lágy hajlatai mögött felsejlő nappal a giccs határait súrolja – mintha csak
fokozná a valószerűtlenséget, hogy abszurdba forduljon, amikor a pirkadattal a madarak csicsergése berobban a csendbe.
Az itt kimerevített pillanat egy mítoszterápiás képzés egyik pillanata, és a képben mozgó alak épp egy labirintust jár be. A képzés egyik résztvevőjeként itt kaptam az első lehetőséget, hogy a képeken és olvasmányokon túli, élő tapasztalatot nyerjek egy ősi szimbólumról, innen ered kíváncsiságom és kísérletező kedvem, hogy mélyebben foglalkozzam vele. Nem lévén sem bölcsész, sem művészettörténész, sem pszichológus, hanem egyszerűen csak a labirintusjárás élménye által megérintett építész, írásom e személyes nézőpontból foglalkozik a labirintusokkal.
Írásom első fejezetében, A labirintus útjában, a labirintus fogalmáról, tipológiájáról írok, és rövid betekintést nyújtok évezredes történetébe; A labirintus, mint útban az útvonal sajátosságaiból kiindulva megnézem, milyen szerepet játszhat ma életünkben; A személyes útban saját labirintusélményeimet osztom meg; a További utak pedig a labirintusépítés lehetőségeiről és a labirintus használatáról szól.

A labirintus útja

A köztudat a labirintust elsősorban a történeti kertek sövényei által kirajzolt útvonallal azonosítja, amelyben számtalan tévút között kell megtalálni a helyeset. Grafikai elemként a labirintus néha a meanderrel, néha a spirállal kavarodik. A pszichológia és az irodalom általában az áttekinthetetlen, a bonyolult fogalmát, az elveszettség érzését, esetleg az útkeresést kapcsolja hozzá.
Meghatározása körül is megfigyelhető némi zűrzavar. A szimbólum-szótárak nagy része a labirintus megnevezést majd’ minden olyan alakzatra alkalmazza, amely koncentrikus körök, ismétlődő négyzetek mentén bonyolult és áttekinthetetlen. A labirintusok könyvét jegyző Paolo Santarcangeli1 szintén tágra nyitja a kört, mondván: a labirintus „bonyolult útvonal, amelyben olykor könnyű elveszíteni vezető nélkül az utat.” Hermann Kern, a labirintusok történetét talán legalaposabban feldolgozó német történész precíz meghatározása2 azonban leszűkíti a lehetőségeket, és döntő különbséget tesz labirintus és útvesztő között. Míg az útvesztő olyan alakzat, amelynek akár több bejárata és kijárata is van, illetve a belsejében sehová nem vezető tévutak is akadnak, addig a labirintus megnevezést kizárólag olyan alakzatokra alkalmazza, amelyekben egyetlen útvonal egy kör, négyzet vagy más határozott körvonalú alakzat keretein belül: önmaga fölé visszahajolva állandóan változtatja irányát, mentes minden kereszteződéstől, a lehető legkacskaringósabb módon a teljes belső teret kitölti, többször is elvezet a középpont mellett, mielőtt oda elkerülhetetlenül megérkezne, a középpontban teljes megfordulást kíván, és ugyanazon az úton vezet vissza a kijárathoz…. 

6.cikk

Vásárhelyi Anzelm:

Tanítványok a Labirintusban

(Elhangzott 2023. június 9-én Veszprémben a Kálvin János Parki Református Egyházközség templomkertjében )

” az, hogy ismerd meg magadat – azt jelenti: ismerd fel Istent, aki alkotott téged.
Ismerni és ismertté lenni csak annak osztályrésze, akit ő meghív.”
(Szent Hyppolitus, + 235)

1. A labirintus a világ megismerhetőségének a szimbóluma

1.1. A labirintus szimbólum, s mint ilyen a valóság látható és láthatatlan tartományait kapcsolja össze. Élet- és hittapasztalatunk szerint a valóságnak vannak szemmel, érzékszervekkel, értelemmel és kísérleti mérésekkel meg nem ragadható tartományai. Ilyen értelemben a szimbólum nem áll szemben a valósággal, hanem a valóság mélyebb megismerését teszi lehetővé. A labirintus szimbólum a spirituális megismerés kulturális formája. A szimbólum önmagam és a másik ember valóságának – mély rétegének – megismerésében van segítségünkre. Ez a mélyréteg: emberségünk, a teremtett világ misztériuma.

1.2. A labirintus tudatosan tervezett geometriai forma, amely lehatárolt, centruma van, továbbá egy keskeny úton lehet bejutni a középre és ugyanazon keskeny ösvényen lehet visszavezetődni a bejárathoz. Mindnyájan emlékszünk Jézus mondására: „Keskeny az út, ami az üdvösségre vezet, és széles az út, ami a pokolra vezet.” Miként a labirintusra, úgy a biztonságot ajándékozó épített térre is jellemző: falak veszik körül, s jól megkülönböztethető középpontja van. A falak, a kerítések megvédenek a külső, kiszámíthatatlan és destruktív erőktől; a centrumban pedig összegyülekezhetünk, találkozhatunk. A centrum, – például az étkezőasztal, a kemence, a családi szentély, a spirituális otthon, a templom, az oltár, a gyülekezeti ház -, biztonságot ad, megerősít, összegyűjt és megújít. A centrumban az önazonosságunkat mélyítő, stabilizáló tapasztalat adatik;
a centrum és a lehatároltság hiánya azonban elbizonytalanít, kiszolgáltatottá tesz bennünket.

1.3. A kétdimenziós (burkolatba rejtett, festett, vésett) és a háromdimenziós (sövényekből, kerítéselemekből, kőből épült) labirintusok közös jellemzője: felfelé nyitott terek, mint a kolostorkertek. Amint a kolostorkert, úgy a labirintus is a meditáció tere. A kétdimenziós, geometrikus elemekből megformált tér absztrakt tér, s mint ilyen absztrakcióra hív: kiemel a hétköznapi észlelési rítusainkból, automatizmusainkból…. 

7. cikk

Pannonhalmi Szemle 2009/2

Kerényi Károly:

A labirünthosztól a szirtoszig.
Gondolatok a görög táncról

Egy hellenistának elkerülhetetlenül foglalkoznia kell a görög tánccal. Erre előbb vagy utóbb rákényszerül. A tánc eljön hozzá, és rá kell ébrednie, mennyire kezdeti állapotban van tudománya ebben a tekintetben. A tárgy nagyságát már felismerték. A görög vallás kivételes szakértője, lényegében újrafelfedezője, Walter F. Otto a táncot helyezte a görögség szemléléséből merített filozófiája csúcsára. Az emberalak és a tánc című beszédével zárta le Az alak és a lét című, mítoszról szóló értekezés-gyűjteményét. Egy kisebb beszédében1 még pregnánsabban beszélt arról, amit én – ahogy a „poésie pure”-ról mondjuk – „tiszta táncnak” neveznék.

A tánc a maga tiszteletreméltó kultikus módján a világ létének igazsága és egyúttal igazolása, valamennyi teodícea közül az egyetlen cáfolhatatlan és örök. Nem tanít, nem taglal – csak lép, és ezzel a lépéssel azt hozza napvilágra, ami minden dolgok alapja: nem akarat és hatalom, nem szorongás és gond, és mindaz, amit a létre akarnak terhelni, hanem az örök-fenséges és isteni. A tánc a létező igazsága, de a legközvetlenebbül az élő igazsága…. 

13. cikk

Gernot Candolini:

A Chartres-i labirintus

A labirintus az emberi életút ősi szimbóluma. Mindenki a céljait keresi, a központot. Ebbe a keresésbe beletartozik az önmagunk keresése, a felebaráti szeretet és az Isten keresése is. Az oda vezető út kanyargós és sokkal hosszabb, mint elsőre gondolnád. A középpont elérése nem jelenti az út végét, mert az oda való megérkezés után mindig következik a megvalósítás a mindennapokban. A zarándoklathoz hasonlóan az út nem csak a maga számára kitűzött különleges célokhoz vezet, hanem mindig haza is.

A labirintus eredetileg a kereszténység előtti időkből származik, és hamarosan az élet képeként beépült a kereszténységbe. A labirintus különösen a francia gótikus korszakban kapott fontos helyet a székesegyházakban.
A 15. századig a labirintus nemcsak az elmélkedés helye volt, hanem a tánc és az ünneplés helyszíne is. Húsvétkor a püspök minden papot meghívott a húsvéti táncra a labirintusba, hogy megünnepeljék a feltámadást egy ünnepélyes labirintusjárással.

A labirintus a kereszténység alapvető reménységének a képe: a mindenki, aki kész és hajlandó rá, visszafordulhat összekuszálódott, zavaros életében, újrakezdheti azt, hogy végül elérje a feltámadást…. 

16.cikk

Pentagram 1998/5

II. Labirintus vagy útvesztő?

„A VILÁG EGY LABIRINTUS, MELYBEN AZ EMBERI LÉLEKNEK ADDIG KELL BOLYONGANIA, MÍG MEG NEM VÁLTJÁK.”
HIPPOLYTUS, KR. U. III. SZÁZAD.

A labirintus vagy útvesztő olyan lenyűgöző jelkép, mely az évszázadok során sokféle jelentést vett fel, és a szemlélőben is nagyon eltérő elképzeléseket hívott életre. A labirintus és útvesztő elnevezést gyakran, mint rokon értelmű szavakat használják. A labirintus addig jelenik meg útvesztőként, ameddig az ember az egyetlen, kifejezetten középre vezető utat fel nem ismeri. A labirintus céljába való tiszta belátás nélkül ez az útvesztő csak furcsa, végtelennek tűnő kanyargós utak játéka. Mégis másképp áll a dolog az útvesztővel, mint a labirintussal, mert a labirintus egy maggal rendelkező részben, a középpontban végződik, az útvesztő ezzel szemben oly sok utat, félrevezető ösvényt és zsákutcát foglal magában, hogy az áttekintés lehetetlenné válik, és zűrzavar keletkezik.
A hermészi értelemben vett labirintus a mikrokozmosz belső magjához vezető utat jelképezi. Aki a befelé vezető utat egyszer felfedezte, az a középpontot is el tudja majd érni, feltéve, hogy félútról nem fordul vissza…. 

18.cikk

Pentagram 1998/5

IV. A labirintus, melyben az igazságot kutató ember tévelyeg

A KERESŐ AZ ÉLETET ÁTSZELŐ ÚTJÁN EGY BIZONYOS PILLANATBAN FELFEDEZI, HOGY KÉT VALÓSÁG LÉTEZIK. EGYRÉSZT A LÁTSZAT VALÓSÁGA, MÁSRÉSZT PEDIG A LÉT VALÓSÁGA. A LÁTSZAT VILÁGA AZOKBÓL A KÁPRÁZATOKBÓL ÁLL, AMELYEKBE TUDATLANSÁGÁNÁL FOGVA KAPASZKODIK.

Aki a rögeszmék világában látszatcélokat kerget, az szakadatlanul a szenvedésnek van alávetve, és nagyon nagy fáradságába kerül áttörnie az élet forrásához és okához. A lét valósága a magban, a szívben rejtőzik, mint egy csodálatos világ. Az képes csak észlelni, aki a szeretet és a bölcsesség isteni áramlatából akar élni. Az isteni hatalom eme áramlata mindenütt jelenvaló, az őrület fátylai azonban, melyekbe az ember burkolózik, láthatatlanná, megtapasztalhatatlanná és ezért valótlanná teszik ezt az áramlatot.
A labirintus, melyben az igazságot kutató ember tévelyeg. Aki az őrületben él, az szüntelenül energiával is táplálja a benne gerjedő gondolatokat és érzelmeket. Így tartja fenn rögeszméi világát. Amit azonban valóságnak tart, az saját gyártmányú képzeteinek szövevénye. Képzetei annak a lenyomatát, visszatükröződését alkotják, amit igazságnak tart. A gondolatoknak és érzelmeknek eme építményeit és szerkezeteit a helytelen irányultságú alkotóerő hozta létre. Saját, önmagukban nyugvó valóságot képeznek, amelyre a modern Rózsakereszt filozófiájában, mint a tükörszférára utalnak. Ezen a területen léteznek mindazon eszmék és vetületek is, melyeket az emberiség valaha is a valóságról alkotott és alkot ma is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az isteni valósághoz tartoznának! Ezért csendül fel éppen ebben a korszakban a sürgető hívás, hogy végre széttörjük a minden életet teljességgel elnyelő őrületet, hogy az ember egy teljesen más útra térhessen….