Szalay Csaba

Azt hisszük az élet lényege a boldogság, pedig a tapasztalás lényegesebb. És ha ezt tudatosítjuk, az vihet el minket a belső béke boldogságához.

Eredetileg közgazdász-szociológusként végeztem a 90es évek végén, azóta viszont sok kanyart tett meg az életem. Foglalkoztam piackutatással, irodatechnikai eszközökkel, társasjáték klubbal, bio tej és forrásvíz házhoz szállítással, kertépítéssel. A 2000es évek első felében kezdtem visszafordulni az Ember felé. Hisz azért tanultam én szociológiát a közgázon, mert az emberekkel akartam foglalkozni! Ez az impulzus vezetett el az emberközpontú szervezetfejlesztéshez, a tréningek tartásához és a coachinghoz. Kezdett előttem kirajzolódni a bennem lüktető küldetés: az emberek érzelmi-lelki fejlődését, tudatosodását akarom szolgálni. Elsősorban önismereti, kommunikációs, döntés-, ill. együttműködést fejlesztő és küldetés meghatározó tréningeket tartottam, illetve tartok ma is, bár jelenleg egy nehéz témán van a főhangsúly: a kapcsolaton belüli erőszak területén vezetek 3 napos érzékenyítő folyamatokat.

 

 

Molnár Ágnes festménye

A 2000es évek második felében elkezdtem terápiás csoportokba járni Fáy Nóra kapcsán, olyan a határokat szaggató, spiritualitást sem nélkülöző egyéni és csoport folyamatokban vettem részt, melyek közelebb vittek a belső forrásaimhoz, mélységeimhez, fájdalmaimhoz, vágyaimhoz, erőimhez és megtanultam szembenézni ezekkel, elfogadni őket magamban és másokban is. Persze ez nem egy lezárt folyamat, azóta is tanulom, tapasztalom, több-kevesebb sikerrel ezeket. Egyúttal megtanultam hinni a változtatás lehetőségében és abban, hogy mindennek, ami velünk történik, van értéke. Mindent át tudunk alakítani erőforrássá.

A körülményeinket nem mindig választhatjuk meg, de a hozzáállásunkat igen. Így kezdtem el a saját intimitásomhoz való hozzáállásomat is megváltoztatni és elfogadni a bennem élő erővonalakat. Szeretem a nőket, a női testet és az a rejtély, mely lényükből sugárzik nyitja bennem a felfedezőt és a szolgálót. Azt a szolgálót, mely támogatja önmaguk felfedezését. Ezzel együtt az is világossá vált bennem, hogy mennyire nem vagyunk tisztában önmagunk intimitás igényével, szexualitásával és mennyi emberi görcs, fájdalom, szenvedés származik ebből. Ennek a gondolatnak a hatására születtek a 2012-es és a 2013-as Intimitás Fesztiválok, melyeknek ötletgazdája és főszervezője voltam és a Magnet ház adott nekik otthont. A Fesztiválok üzenete egyszerű volt: keresd az őszinteséget kapcsolódásaidban magadhoz, a szexualitásodhoz, a párodhoz, a világhoz. Ezt követték az Intim Estek, majd Nyári Lacival, az Intimitás Műhely előadásainak folyamatainak szervezése, megtartása. Közben Berkes Judit Jóni szertartása mintájára és Judittal együtt megalkottuk a Lingam szertartásokat is.

Az évtized elején Halász Péter kapcsán találkoztam a labirintusok világával. A labirintusok olyan mágikus terek, melyek útja nem tartalmaz zsákutcákat elágazásokat, tehát nem útvesztők. Az őskortól napjainkig a föld minden táján fellelhető és szakrális, gyógyító célokat szolgált. Beavató térnek használták. A meghalással és az újjászületéssel kapcsolatos mítoszok kapcsolódnak hozzá. Útja lefejti rólunk álarcainkat és elvezet lényünk magjához, a középpontjában találkozhatunk eredeti önvalónk forrásával. Nem ugyanaz az ember lép ki a labirintusból, mint, aki oda belépett. Építettem alkalmi és állandó labirintusokat szabadban és zárt terekben egyaránt, kifejlesztettem a labirintus coachingot, vezettem egyéni és csoportos labirintus járásokat, elengedő, elbocsájtó (halál esetnél), konfliktuskezelő és házasság szentelő folyamatokat. A labirintus az önmagunkkal való igaz (intim) találkozás keveset használt eszköze.

 

Szintén az évtized elején kezdtem el én magam is masszázsokkal foglalkozni (lomi-lomi nui masszázs), és építettem be a coaching folyamataimba. A masszázs az érintés erejéről, gyógyító hatalmáról mesél nekem, olyankor összesűrűsödik az idő, a jelenbe csúcsosodik bele s közben olyan szeretet energia szabadul fel, ami nemcsak a benne lévőket gyógyítja, nemesíti, de a teret is körülötte túl a belső és a külső falakon, túl határokon. A felszínes gondolati pörgés és kapcsolódások helyett, ami a mindennapjainkat jellemzi, valami olyan mélyebb tud ott megszületni egy átalakult felemelkedett tudatban, kiüresedett én állapotban, ami sokkal igazabb a szavaknál. Mindenkinek járna legalább havonta ez a lelki, érzelmi, sejtszintű töltés nemtől, kortól függetlenül.

Ezzel párhuzamosan nyitottam a tánc felé is, mert számomra a mozdulat a bennem élő erők, kérdések, állapotok egyik leghatékonyabb kifejező eszköze. A tánc, akár csak a szeretkezés, a masszázs vagy a játék, a jelenlét, az eksztatikus felszabadult, pozitívan módosult tudatállapot megélésének lehetősége. Korábban ezt a harcművészetekben találtam meg (aikido, iaido, baranta). A tánc terén sokat építkezett az önmegélésem a bodywork gyakorlatok, az ötelem- illetve a kontakt táncok során. Mindezek a folyamatok bennem szorosan összefűződtek a spiritualitással, hisz 21 éves korom óta stabilan kapcsolódok az Egyetemes Tant jelenkorunkban megjelenítő különböző áramlatokhoz (Rózsakereszt, Antropozófia, stb)…

 Mindezekkel az eszközökkel dolgoztam egyéni és csoportos folyamatokban szexuális abúzust megélt nőkkel, a nemi identitásukat keresőkkel, női, férfi önbizalmukban sérült nőkkel, férfiakkal, párkapcsolati válságban lévőkkel vagy olyanokkal, akik egyszerűen a szexualitásuk kiteljesedését keresték. Ezekben a folyamatokban sikeresen kapcsoltam össze a kognitív munkát, a saját fejlesztésű labirintus coachinggal, masszázsokkal, rituális fürdetésekkel vagy tantrikus kontakttáncal.

Úgy gondolom gyógyító kinyitni magunk előtt az intim szükségleteink ajtaját. Itt az ideje a kapcsolati és a szexuális kultúránkat új alapokra helyezni. Szakítsuk szét végre azokat az évezredes képeket, dogmákat ez ügyben, amelyek betegítően hatnak a lelkünkre, a gyerekeinkre és egyúttal az egész társadalomra. Azt vallom, hogy ha egy társadalomban intimitásukban és a szexualitásukban tudatos, művelt, független és felszabadult emberek élnek, akkor ők képesek érzelmi jólétet teremteni, a gyerekeiket boldogságra nevelni és nem lehet őket hazugságokkal megvezetni.

Jelenleg részben Bécsben élek a gyerekeim miatt, részben Budapesten a munkám és a kedvesem miatt.

Szakmai tapasztalataim

  • corporate coaching, business coaching, life coaching,
  • vezetőfejlesztés, stresszkezelő-, konfliktuskezelő-, kommunikációs-, soft skill-, érzékenyítő-, csapatépítő-, sales tréningek, szemléletmódváltó tréningek (Arbinger),
  • tréning tematikák kidolgozása, összeállítása
  • konfliktuskezelés, szervezetfejlesztési folyamatok tervezése, kivitelezése
  • facilitálás
  • projekttervezés, projektmenedzsment
  • felmérések tervezése, kivitelezése, statisztikai elemzések, tanulmányok készítése
  • rendezvényszervezés
  • közösségfejlesztés

Projektek, Rendezvények

  • Intimitás Fesztivál 2012
  • Intimitás Fesztivál 2013
  • Érintés Fesztivál 2017
  • Szolnok Város Foglalkoztatási Paktumának megújítását előkészítő    kérdőíves kutatás statisztikai elemzése és tanulmány készítése, javaslatok megfogalmazása
  • Munkaerő-piaci, kérdőíves kutatás megtervezése, megszervezése, lebonyolítása, az adatok feldolgozása és jelentések, tanulmányok készítése, kompetenciaelemzés
  • Piliscsabai községi óvodák pedagógusainak továbbképzése
  • Piliscsabai Baranta Sport Klub ügyeinek szervezése, az Egyesület szervezési munkálatainak támogatása, rendezvények szervezése

Tudj meg rólam többet

A lényeg

Elérhetőségeim

+36 20 228-4771

+43 670 773 1121
szalay.csaba694@gmail.com